MEGOSZTÁS

Igazság szerint már illendő dolog volt, hogy sok erdélyi és délvidéki borút sorába beiktassunk egy újat, olyat, ahol még nem jártunk. Megszületett az ötlet: vegyük körül a Dunát, de hogyan is? Első nap délelőtt: a Duna mellett a föld alatt (és persze, fölötte is) a Törley Pezsgőmúzeumban. Aki még nem járt ott, menjen el, a borászat egyik speciális területébe, a pezsgők világába, a pezsgőgyártás történetébe, ezáltal a Törley-család történetébe, s rajtuk keresztül a főváros történelmébe is betekintést nyerhet Quirin Károlynak, a Chevaliers Törley Pezsgőrend ceremóniamesterének élvezetes és szakszerű előadásán keresztül. Persze, a pezsgőkóstolást nem szabad elhagyni. Aki eddig nem szerette volna ezt a gyöngyöző finomságot, most garantáltan megkedveli, hiszen itt tudják, milyen pezsgőt és hogyan kínáljanak. Nem tudom, miért, de valahogyan a „Boldog békeidők”- ben éreztük magunkat. A szokatlan, pezsgős reggel, ill. egy rövid tatai séta után különösen jólesett a neszmélyi Zöldkakas étterem kiváló és bőséges halászléje, utána a túrós csuszával. Pontban 16:00 órakor jelentkeztünk a neszmélyi Szöllősi pincészetnél. Lovagrendünk szokása, hogy az első pohár bort valamely kiválasztott személy egészségére köszöntve fogyasztjuk el „Isten és a bor dicsőségére” jelmondatunk kíséretében. A kiválasztott személy itt adott volt, csak a helyzet volt szokatlan: Szöllősi Mihály, a pincészet megálmodója, megalkotója, a pince lelke, a Zsigmond Király Borlovagrend nagymestere, akkor távozott el, amikor a csúcson volt: ő lett a borászok borásza, a 2015. év bortermelője. A Sors nem hagyott Neki sok időt, magával ragadta az égi pincészetekbe. Így most a kegyelet néma percei után csak az emlékére üríthettük poharainkat jelmondatunknak a szokásosnál csendesebb elhangzása után. Az élet, persze, megy tovább, az eltávozott Borász szelleme még érezhetően támogatja művének továbbélését. Üde boraik kellemes délutáni mintáknak bizonyultak az egyre melegebbé váló májusi nyárban. Neszmélyi délutánunkat szállásunkon, a Hilltop Borhotelben fejeztük be. Mondhatnánk, futurisztikus látogatást tettünk a borászat technológiái között, de ez nem lenne helyénvaló állítás. Már a jelen nagyüzemi, mondhatni ipari borászatának rejtelmeibe nyertünk betekintést, egy olyan technológiai sor végigjárásával, amelyben a szőlő bekerülése után sem emberi kéz, sem a levegő oxigénje nem érintkezik az anyaggal a szőlőből való borrá válás hosszú és misztikus folyamatában. Este aztán a gyönyörű panorámájú étteremben tapasztalhattuk: ezek a borok is kiválóak. Másnap reggel a Duna két oldalán elterülő Komáromban tettünk rövid látogatást. A déli oldalon magyar zászlót lengetett a szél a Monostori erőd bástyafokán, amit kár lett volna nem meglátogatni. Kiváló idegenvezetőnk magas szintű szakmai tudása mellett különös emberségről, az emberi tulajdonságok mély ismeretéről tett tanúbizonyságot, miközben érzékletes példával világította meg számunkra a korabeli arisztokrácia – korábban az ellenkezőjével elkendőzött, de még az utóbbi időkben is inkább elhallgatott – mélységes emberi tisztességét. Az itt állomásozó szovjet hadsereg viselt dolgairól nem kívánok itt írni; elég volt azt ott meghallgatni, nyomait meglátni. Ebéd Bott Frigyes bélai rezidenciáján. Bott Frici borait – hál’ Istennek! – ma már egyre szélesebb körben ismerik és elismerik. De talán kevesebben ismerik a borásznak a szűkebb pátriájához való ragaszkodását, azt, ahogyan a Garam-mente borairól, azon keresztül a hazához, a nemzethez való hűségről átadja mindazt, amit neki át kell adnia a hallgatóság számára. Semmi pátosz, semmi nagy szavak, csak a feladatok felsorolása, az ebből adódó kötelezettségek vállalása. Borai kézműves borok, készítésük tekintetében szöges ellentétben állnak a Neszmélyi borvidéken előző nap tapasztalt eljárásokkal, de a minőség semmivel nem marad el azoktól. Igaz is, amikor a Duna közepén még nem húztak egy országhatárt jelző piros vonalat, ez a vidék is ahhoz a borvidékhez, az Ászár-Neszmélyihez tartozott. Most aztán különböző próbálkozások vannak a napjainkban Garam-menti borvidéknek nevezett, szép szőlőültetvényekkel tarkított lankás táj tovább darabolására, így hozták létre pl. a Kürti borvidéket, Bélától, ill. a muzslai domboktól 4-5 kilométerre, ahova vacsorára érkeztünk. Kürtön – egy kis felüdítő wellness után – a Kasnyik testvérek, Tamás és Gábor pincéjében kóstolhattunk igazán elsőrangú borokat, majd kimenvén a szőlőhegyre, tovább folytattuk a kóstolást egy kellemes disznótoros vacsora mellett. Nem igen lehetne nagy különbséget találni Bott Frigyes és Kasnyikék borkészítési gyakorlata között – persze, mindig van nüánsznyi eltérés. Az elv azonban megegyezik, ahogyan Kasnyik Tamás fogalmazott: ahogyan „nagyapámtól tanultam”, tisztességgel, sok munkával. Vasárnap a reggel még mindig Kürtön talált bennünket, szintén a hegyen, ezúttal Melecsky Tibor kiváló kézműves pincéjében és szőlejében. A reggeli napsugarak különös fényt adtak a boroknak, melyek a kézművesség csúcsát képezték itt. Tessenek csak megnézni a fényképeket: azok a nagy, 300 literes fajansz edények (amforák?) a borrá válás folyamatának a helyszínei. És még egy érdekesség: sokszor láttuk már olyat, hogy kékszőlőt a fehérbor előállítási technológiájával dolgoznak fel, hiszen ebből lesz pl. a rozé, de itt fordított helyzet állt elő: a fehér szőlőt, ugyanúgy, mint a vörösbor készítésénél a kéket, hosszú ideig a héján hagyják erjedni, érni, hadd oldódjék ki az a sok értékes anyag, ami a héjban van. Igaza van, kóstoltuk, tanúsítjuk. A kőedényekből a bor fahordókba távozik – gravitációsan, majd a palackozás a pince -2. szintjén történik. Csak semmi gépesítés, még a szőlőművelésben sem, nehogy valamilyen oda nem való káros anyag kerülhessen a teremésre, majd a borba. Végig gondolva a három nap tapasztalatait a pezsgőgyártás trükkjeitől kezdve a nagyipari borgyártási technológián át a kézműves borkészítésig, az ember hajlamos elfilozofálgatni. Bizonyára nem járunk messze az igazságtól, amikor azt állítjuk, az Isten a szőlőt és a bort nagy jókedvében teremtette, majd, amikor rájött, hogy milyen jól sikerült, mennyi csodás lehetőséget rejt magában ez az alkotás, egy engedékeny pillanatában, amikor már megbocsátotta az ember bűneit, odaadta neki, hadd játsszon el vele, lássuk, mit tud belőle kihozni. És csudák csudája! Az ember bármit tesz is a szőlővel, must lesz belőle, a mustból pedig csak bor. És, hogy hány- és hány útja van annak, hogy a szőlőből bor legyen? Bizonyára ezer, ha Isten is úgy akarja. És bizonyára úgy akarja. Csak egyre vigyáz: nem enged eme csodás párosnak valami olyat, hogy a szőlőből végül ne bor legyen. Bor, vagy – ha az ember nagyon túl akar járni teremtője eszén – semmi,. És ezért a kis kordában tartásért igazán hálásak lehetünk. Ennyi bor és filozófia után célszerű vissza a Földre, és hazatérni. Mi is ezt tettük, de közben megálltunk az Ipoly szlovákiai oldalán, Ipolybalogban, ahol nagy szeretettel és áhítattal, ugyanakkor érthető büszkeséggel őrzik a Szent Korona hiteles másolatát. Javasolhatjuk: a történetért, hogy hogyan került az oda, tessenek ellátogatni. Feltöltődésre alkalmas program lesz.