MEGOSZTÁS

Egy nap eltéréssel a mostani avatási szertartáshoz képest, 2011. június 3-án alakult meg az Európai Borlovagrend Magyarországi Konzulátusának Ózdi Lovagi Széke, amely a Kazincbarcikai Lovagi Székkel együtt megalkotta a Borsodi Legátust, a ma Borsodi Régió néven, immáron három lovagi székkel működő, dolgozó egységet, hiszen tavaly megalakult az Alacskai Lovagi Széke is. Az Ózdi Lovagi Szék azzal is büszkélkedik, hogy tagjai messze földről verbuválódtak: az ózdi és Ózd környéki települések mellett Hatvanban is vannak tagjaink, illetve a Partiumból is rendszeresen szokott rendezvényeinkre ellátogatni ott élő tagtársunk, akit a mostani avatási ünnepségen bortanácsossá léptettünk elő. A barcikaiak is büszkélkedhetnek azzal, hogy távolabbról, nevezetesen Egerből vannak tagjai, még meg borászok, akik magas szintre emelik a Régiónak a borászati ismeretekre, a borkultúra terjesztésére irányuló tevékenységét. A Régió felvidéki tagjait szintén az Ózdi L. Sz. tartja nyilván, köztük vannak olyanok, akik már korábban a Borlovagrend rendes tagjai lettek, mások pedig tiszteletbeli tagok.

A Régió idén újra Ózdon tartotta az avatási és előléptetési szertartását. Ezen az ünnepségen teljes egészében sikerült megvalósítani a Borlovagrend Kiáltványában megfogalmazott elvet: a keresztényi alapokon való ténykedésnek az Ökumenia jegyében történő érvényesítését. A görögkatolikus templomban celebrált szertartáson a városban működő valamennyi történelmi egyház, így a római- és görög katolikus, valamint a református és az evangélikus felekezet lekészei megjelentek és igét hirdettek, áldást osztottak.

Különösen fennkölt volt az ünnepség azért is, mert június 4-én, a Nemzeti Összetartozás napján tartottuk azt meg. Ezt a körülményt, talán, mint apropót ragadta meg Pammer István elnök is, amikor az avatás előtt tartott ünnepi köszöntőjében hangsúlyozta a nemzeti összetartozás jelentőségét, amely most, ezen az avatáson – szimbolikusan(?), vagy inkább valóságosan(!) is – megtörtént. A templomban, az első sorokban, a kazincbarcikai, putnoki, ózdi avatandók, vagy előlépők mellett felvidéki, partiumi, sőt, Amerikában élő barátaink, nemzettársaink foglaltak helyet. Két szádalmási tiszteletbeli tagunk rendes tagként lépett be a rendbe, ketten pedig – lévén, hogy tiszteletbeli tagokként is már sokat tettek Borlovagrendünk munkájának előmozdításáért – kérték előlépésüket bortanácsossá.

Szumma szummárum, rendi tagként felvételre kerültek a Kazincbarcikai Lovagi Székbe Kiss Szilárd, Vincze Béla egri borász, az Ózdi Lovagi Székbe Tóth Krisztina és dr. Tóth József, illetve a lovagi szék eddigi szádalmási tiszteletbeli tagjai: Ignácz István és Zubriczky Slavomir. Bortanácsossá lépett elő Szádalmásról Pápay Lóránt és Voda László, valamint a Barcikai L. Sz.-ből Kocsis István, Petrény Attila, aki szintén egri borászként erősíti a csapatot, valamint az Ózdi L. Sz.-ből Kóka István partiumi tagunk, Turi Mihály és Ujváry Ferenc. Itt lépett elő bortanácsossá Simon Elemér, Amerikában élő tagtársunk is, akit tavaly, Villányban vettünk fel a rend tagjainak sorába. Borbírói fokozatba lépett elő Hajdu Gábor, Zöld Gabriella, és dr. Zöld Attila, valamennyien ózdi tagok.

Az előléptetések után a megalakult a Borlovagrend legújabb szervezeti egysége, a Szádalmási Lovagi Szék, amely egyelőre a Borsodi Régió keretein belül működik, de azzal a nem titkolt szándékkal, hogy összefogva a Felvidéken tevékenykedő többi, már létrejött, vagy alakulófélben lévő szervezetünkkel, létrehozzák a Felvidéki Régiót. Megalakulásuk alkalmából az új lovagi széket a Konzulátus előzetesen megáldott zászlóval ajándékozta meg, melynek feliratán ez szerepel: LOVAGI SZÉK – SZÁDALMÁS. A zászlót Voda László, a lovagi szék vezetője, és a frissen előlépett Pápay Lóránt vette át Pammer István és dr. Unger István elnököktől.

A templomi szertartás az Európai Borlovagrend Magyarországi Konzulátusának Elöljáró éneke, majd ezt követően a Himnusz hangjaival zárult. Mindkettő – hagyományképpen – az Ózd Városi Vegyeskar előadásában hangzott fel.

A templomból a hosszú menet a kánikula ellenére ugyanolyan fegyelmezett alakzatban vonult végig a városon az Ózd Városi Kultúrházba, mint ahogyan tette azt a templomba történő menet alkalmával is. A menetet a magyar zászló vezette, majd következett a Konzulátus zászlaja, és a Borsodi, valamint a vendég régiók – Gömöri- Tokaji- Budapesti – zászlói.

A lovagi vacsorára, melyen lovagtársaink remekei, azaz Turi Misi ételei és Vincze Béla borai nyújtottak magas színvonalú gasztronómiai élményt, az OMI Táctermében került sor, melyen az Ózdi Zenés Színház művésze, dr. Dányi Richárd adott magas színvonalú zenés műsort, aki civilben egyébként ifjú jogászéként keresi kenyerét.

A vacsora előtt azhonban még egy eseményre került sor, amit talán némi büszkeséggel a nap kulturális fénypontjának is tekinthetünk. Mi valljuk: a bornak mindig együtt kell járnia a kultúrával, nekünk a borkultúra kissé tágabb fogalom, mint ahogyan általában használatos e fogalom. Túl a kulturált borfogyasztáson, ünnepi boros alkalmainkon rendszeresen jelen van a kultúra, lehetőleg elismerésre méltó megjelenéssel. Így történt ez most is: a kultúra ezen a napon egy egységes festészeti-képzőművészeti blokk formájában jelent meg, amit az Ózdi Vegyeskar bordalokból álló röpke műsora vezetett be.

Vladimir Plachy borlovag társunk több éve közénk tartozik, most nekem adatott a szerencsés megtiszteltetés, hogy a közönségnek bemutathattam ót, mivel hat alkotásával részt vállalt egy kis tárlat létrehozásában. Tekintettel arra, hogy mind a hat kép egy-egy magyar borvidéket ábrázolt, nem esett nehezemre őt úgy jellemezni, mint „Cseh-Morvaország gyermeke, aki magyar feleségével és gyermekeivel a Felvidéken lakik, és a magyar táj, főleg a magyar borvidékek ihletett és avatott festője”. Azt is megkockáztattam, hogy lélekben kissé már közénk is tartozik. Művész barátunkat pedig arra kértük, hogy nyissa meg Kalmár Zita ifjú ózdi hölgy tárlatát, akinek képek alkotójaként ez az első bemutatkozása, hol legyen hát, ha nem szülővárosában, és ki rendezze, menedzselje azt, ha nem éppen az Európai Borlovagrend Magyarországi Konzulátusának Ózdi Lovagi Széke? A kisasszony – érthető módon – kissé izgult debütálása alkalmából, de Miro barátunk elismerő szavai (egymás között, barátként így hívjuk a művész urat), majd a közönség nyilvánvaló érdeklődése, és nem utolsósorban Kovács Istvánnak, a debreceni Egri Borozó és Tárlat tulajdonosának meghívása egy ottani tárlatra, bemutatkozásra segített az ifjú festőpalánta feszültségének oldásában. Ha már Kovács Istvánt említettem, és a festészetet, nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy ő három grafikai alkotással jelent meg, amelyet árverésre bocsátott, a képekért befolyt összeget pedig jótékonyságra fordítja.

Minden jó, ha a vége jó. Nos, a vége is jó volt: Simon Elemér megmutatta nekünk, hogy Amerikában milyen magyar szalonzenét szokott szolgáltatni az ottani magyarok rendezvényein. Hogy aztán az amerikai magyarok táncolnak-e úgy, ahogyan mi szoktunk, vagy mi táncoltunk az ott szokásos zenére, már nem érdemes firtatni. Egy bizonyos, a vacsora utáni táncos mulatság hajnalig tartott, a vendégek szinte nem akartak nyugovóra térni.

Jól és szépen sikerült tehát a június 4-e! Köszönet érte mindazoknak a lovagrendi társainknak és vendégeiknek, akik az ország, mi több, a világ különböző tájairól eljöttek hozzánk, és mindazoknak, akik szolgálatukkal, szereplésükkel, és szervezésükkel hozzájárultak a rendezvény sikeréhez. Ez utóbbiak közül meg kell említenünk két borlovagrendi társunkat, akik a szervezés szerteágazó munkájának szálait mozgatták: Kalmár Ákos lovagi szék vezetőt és Fürjes Pál borbírót, aki nemcsak a lovagi szék marsalljaként, hanem – ez alkalommal a távol lévő konzulátusi marsallt helyettesítendő – a fő-marsalli szerepkört is magára vállalta. Köszönet érte még egyszer nekik, és mindenkinek, hiszen összességében mindannyiunk ottléte segített abban, hogy rendezvényünk újra Isten és a bor dicsőségére vált.