MEGOSZTÁS

Az Európai Borlovagrend Magyarországi Konzulátusa Ózdi Lovagi Székének tavaly augusztusi látogatása után Nemzeti Ünnepünkön az Ózdi Lovagi Szék újabb, ezúttal egynapos villámlátogatására került sor. A látogatással kapcsolatban Szűcs Gábor, a térség természeti, etnográfiai kincseit bemutató múzeum, az Ottományi Kiállítóház vezetője kérdezte Csuták Jánost. A Nagyváradon megjelenő Hajdú Bihari Napló számára készített interjút a szerző hozzájárulásával az alábbiakban közöljük honlapunkon.

  • Örülök az újbóli találkozásnak – köszöntötte Szűcs Gábor a vendégeket. – Gondolom, a múltkori tapasztalataik is hozzájárultak ahhoz, hogy újra ellátogattak hozzánk.

  • Tavalyi itt jártunkkor nagyon megszerettük ezt a vidéket és az itt élő embereket – mondja bevezetőjében dr. Csuták János borlovag, a Rend nagykövete. – Sok értékes emberi kapcsolat barátság kezdett alakulni, aminek közvetlen kézzelfogható eredménye is lett Borlovagrendünk szempontjából. Akkori utunk célja a Partium kisebb régiójának a megismerése, mintegy feltérképezése volt a borkultúra vonatkozásában. Akkor az érmelléki borkultúra fellendülésének olyan egyvelegbe foglalható jeleit véltük felfedezni, melyben egymás mellett feltűntek az indulás szépségeit és nehézségeit egyszerre megélő nagyobb gazdaságok, a szép, vendégfogadásra is alkalmas, kiváló kézműves borokat mélyükben rejtő, érlelő pincék, illetve az egy-két hektáron éppen induló szőlészetek-borászatok. Ugyanakkor tudtuk, hogy ez csak a jégegy csúcsa, ahogyan mondani szokás.”

  • Mi hozta Önöket vissza vidékünkre? – próbáltuk a mostani látogatás céljára, tapasztalataira terelni a beszélgetés fonalát.

  • Kissé „ad-hoc” jellegű kiruccanásunk indíttatása több irányból történt – adja meg a választ a nagykövet úr. – Talán elsőként kell említenem azt az igen örvendetes tényt, hogy hosszú évek után, Kóka István értarcsai lakos mellé új taggal bővült érmelléki tagságunk: 2017. februárjában a felvidéki Szádalmáson vettük fel tagjaink sorába és avattuk lovagrendi taggá Szalacsról Nagy László barátunkat, akivel augusztusi utunk alkalmával ismerkedtünk meg. László nagy elánnal fogott hozzá a borlovagi munkához, tulajdonképpen ő szervezte meg mostani villámlátogatásunkat is. Elvitt bennünket Kémerre a Fort Sylvan pincészethez, ahol meglepődve, ugyanakkor örömmel tapasztaltuk, hogy a korábban hatalmas szilvások területén a szőlő is szépen megtelepíthető, sőt, értő munkálkodás eredményeképpen kiemelkedő minőségű borokat is készíthetnek belőle. Az általunk is megtapasztalható, utunk alkalmával kifejezetten hidegként jelentkező hűvös időjárás bizonyára kedvezően alakítja az itt termett borok kellemes és karakteres savgerincét. Kár, hogy a közeli Kárásztelek pezsgőgyárába előzetesen nem jelentkeztünk be, így oda éppen csak bekukkanthattunk. No, majd legközelebb…

  • Szalacson mi újat láttak, tapasztaltak? – kérdeztük újra.

  • Augusztusban elnyűgözött bennünket az Ezer pince faluja. Azóta kissé elgondolkodtunk azon is, vajon mi hiányzik erről a vidékről ahhoz, hogy Szalacs is hasonló kinézettel bírjon, és így hasonló turisztikai vonzerőt sugározzék, mint teszik azt pl. Magyarországon, a Duna-Tisza közén Hajós, vagy a Villányi-hegységben Palkonya pincesorai. Bizonyára nagyon hosszú hiánylistát lehetne összeírni, de a patriotizmus, az itteni emberek szűkebb hazájuk iránti szeretete bizonyára hiányozna erről a listáról. Apropó, ha már a patriotizmusról beszélünk, hadd említsem meg Kéri Gáspár fogorvos urat, akit bizonyára sokan ismernek fogászati tevékenysége okán is, de valószínűleg még szélesebb körben arról az etnográfiai munkásságáról, amit évek óta végez a térség néprajzi emlékeinek a megmentése, korunk mindennapjaiba történő átmentése érdekében. Régóta ismerem a Gálospetriben működtetett, egy házból álló skanzenjét, tavaly óta más a szalacsi zsellérházat is. Nemrégen kaptam kézhez az „Az érmelléki szőlőművelés építészeti ás tárgyi emlékeinek védelme” című kötetét, mely szervesen egészíti ki Varga Gyulának az érmelléki szőlészetről szóló, az 1970-es években megjelent munkáját, melyben a magyarországi viszonyokat összegezi. A két munka – bizonyos szempontból két testvér – jól tükrözi egy-egy tájegységnek azt az egységességét, amit a hatérvonalak nem tudnak felszabdalni.

  • Ha már Szalacsról van szó, végül hagy tegyek említést arról az értékmentő munkáról, amit Kéri dr. végez az egyik pincesoron: a kívülről fa, illetve téglaborítású pincét egymás mellé illesztve, egységbe gyúrva mutatja be a két legősibb érmelléki pinceformát, és illeszti bele ezt az egységet az utcaképbe. Lehet, hogy a hajósi, vagy palkonyai példa: a patinás pincesorok kialakítása már nem is várat magára olyan sokat? Hátha az is eljön egyszer, a borászok meg hagy dolgozzanak a környéken régóta sikerrel termesztett őshonos fajták tisztességének a visszaállításán, Isten és a bor dicsőségére – fejezte be mondandóját dr. Csuták János.

Szalacs, 2017. márc. 15.

Szűcs Gábor sk.

múzeumvezető