MEGOSZTÁS

Év vége a Felvidéki Régiónál

2018 utolsó napjaiban jelent meg a putnoki mezőgazdasági középiskola nyugalmazott tanárának, Andók Györgynek szép kiállítású, eredeti fotókkal gazdagon illusztrált könyve „Szőlőtermelés Putnokon” címmel. A kötet egy olyan vidék szőlő- és bortermelésének a történetét mutatja be, amely jelenleg nem tartozik egyetlen borvidékhez sem, így a Szerző olyan, a borkultúrához tartozó ismeretanyag összegyűjtését és átmentését, közzé tételét végezte el jól szerkesztett, olvasmányos munkájával, amely – félő, e nélkül – az enyészeté lett volna. Kár lett volna!

A magánkiadásban megjelent kötet kiadását a Felvidéki Régió Csallóközi-, Ózdi és Szádalmási Lovagi Széke összesen mintegy 175 ezer forinttal támogatta, amit december 23-án adtunk át ünnepélyes keretek között Andók Tanár Úr megbízottjának. Az történt ugyanis, hogy a Tanár Úr előző napi, csúszós úttesttel történt sajnálatos találkozása megakadályozta őt abban, hogy személyesen is megjelenjen az előre megtervezett és megszervezett átadási kis ünnepségen. Mivel azonban a jó szándék elé nem lehet akadályokat gördíteni, sikerült megoldást találni az adomány célba juttatására, hiszen egyik lovagtársunk a Tanár Úr tanítványa volt, így ő vállalta az adományt tartalmazó borítéknak az azóta már szerencsésen felépült Szerzőhöz való eljuttatását.

December 27-én az ózdi görögkatolikus templomban tartottuk a János-napi borszentelést, aminek az ünnepségét az Ózdi Lovagi Szék tett immár hagyományossá a városban. A borszentelésen igazi ökumenikus szertartásnak lehettünk részesei, mivel a városban működő négy történelmi felekezetnek, a római- és görögkatolikusnak, a reformátusnak és az evangélikusnak a lelkészei együtt celebrálták a szertartást. Öröm látni, hogy évről évre egyre nő a szertartásra, szentelésre hozott palackok száma, illetve az azon résztvevő „civilek” száma is. A szertartás után egy bensőséges szeretet-vendégséget szerveztünk a résztvevő lovagrendi tagok és a vendégek számára.

Borszentelésünket megtisztelte a szádalmási Szent Orbán Borlovagrend, illetve a Lillafüredi István Nádor Borlovagrend küldöttsége is. Ez utóbbi Rend december 30-án, a miskolci Minorita templomban tartotta a Szent János napi ünnepségét, amelyen – természetesen, meghívásuknak eleget téve – nagy örömmel vettünk részt.

  • csj –